2009. február 11., szerda

Škoda 1203 (Kaden)

Mivel az eddigi Skoda Fabia gyűjteményemet láthattátok ami szerintem nem kevés ezért úgy gondoltam hogy most akkor hozzácsapom a maradék itthon található Skodákat. A következő darab egy jó nagy Kaden lendkerekes 1203-as furgon.
Ezt az autót úgy kaptam még régen egy ismerőstől de már tőle is ebben a kicsit hiányos állapotban került hozzám. Mivel a plató pöckeibe bele vannak törve az autó színével egyező műanyagok ezért egyértelmű hogy ez a rendes fedett verzió lehetett fénykorában. A hiányosságai ebben még nem merülnek ki sajnos mert a hátsó lámpabúrái sincsenek meg és a pótkereke is hiányzik de ha ez nem lenne elég akkor a bal első index is odalett az évek folyamán. Az extra ebben a verzióban hogy már a rendes Skoda dísztárcsa van rajta és az mind megvan a nagyon szép Skoda felirattal egyetemben.Az autó elég részletesnek mondható kívülről de ez a nagy méretnek köszönhető szerintem. Mindhárom ajtaján található kilincs és ezek sem akármilyenek mert mind balos! Tehát a bal és a jobb ajtón fordítva van fenn. Nagyon érdekes de biztos költséghatékony megoldás. Egyéb extra az autó testén a jobb oldalon az ajtó mögött találhat Kaden jel. Szintén a tervezők kreativitását jellemzi az oldalablakok más-más lehúzottsága. A belsőről nem sokat tudok mondani mert a "fülkében" van két ülés és egy kormány ami elég egyszerű de korrektül néz ki. Mivel a plató helyén sajna nemtudom mi lehetett ezért arról semmit sem tudok mondani. Egyébként mivel lendkerekes az autó fém alja van de a lendkerekes motornak valami bibije van mert nem igazán lehet felgyorsítani mert berezeg. Gondoltam hogy szétszedem és megolajozom de inkább nem bántom mert így eredeti. A hiányosságai ellenére szerintem elég jó állapotban van ez az autóka és nagy kedvencem mert iszonyat tetszik. Felülről is olyan szép alakja van hogy nagyon. Mivel az Abrex ebből a szériából is csinál 1/43-as autókat lehet hogy veszek egyet. Külön extra azok közül a koporsóval ellátott hát őőő "pompakocsi"...

Szép színe van


Így is jó de tetővel is megnézném


No búra - csak balos kilincs


A pótkerék helye


A legszebb és egyben kedven részletem


Néha lecsúszik az egész ablak


Hibátlan dísztárcsa és mind megvan!


Egyszerű beltér


Ekkora az 1/43 és 1/87-hez

7 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Gyerekkoromban volt több ilyenem is. Szürke volt és kék "ponyva" volt rajta, ami valami borzalmas műanyag szövetből volt. Négy, fémből hajlított, U-alakú pálca tartotta. A másik egy mentő volt. Mindegyiknek azonos volt az alapja, tehát a vezetőfülke teljesen szeparált volt a hátsó résztől. A tiéden nem látszik jól a plató, az enyémeken sok szögletes lyuk volt, amibe a különböző felépítményekhez tartozó dolgok illeszkedtek. Ülések, hordágy. Viszont az enyémeknek teljesen más kereke volt. Rendes gumival műanyag felni. Hű, de rég volt!

Névtelen írta...

Nekem nagyon bejön, és szerintem szebb így ponyva nélkül mint azzal. Olyan, mintha ültetve lenne :-)

AndrewBoy írta...

Jaja az enyémen is van sok szögletes luk! Amúgy ennek is gumiból van a gumija a többi meg műanyag. Ja és egyébként az ültetés effekt is penge rajta! Ja és Sam. Joe neked már nincsenek meg a régiek?

Sam. Joe írta...

Igen? Én tökre műanyagnak néztem a kép alapján. De ha jól tévedek, ezek a kerekek a 120-as Skodrira lennének valók. Ezen kis króm "kutyatál" kéne hogy középen legyen. Az enyémeken még olyanok voltak. Nem, már nincsenek meg. Ellopódtak a padlásunkról a játékkatonáimmal, meg a hozzájuk való várral egyetemben.

AndrewBoy írta...

Ja egyébként direkt meg is tapogattam őket. Kicsit keményebb fajta de guma. Ja és a 120-as Skodán is ez van. Ez a verzió már a későbbi széria azért van ilyen kereke. Ja és utánanéztem a többinek és láttam a mentőt is meg mindent!! Atomjók :D

Névtelen írta...

Nekem is vannak katonáim, méghozzá bőven :-)

Névtelen írta...

Nekem is vannak katonáim :-)