2012. január 26., csütörtök

Opel Astra Sedan (Gama)

Végre sikerült beszereznem a gyűjteménybe egy F Astrát. Szerencsére eléggé olcsó volt, és nincs doboza sem, ami nem baj, mert legalább nem sajnálom kivenni a porba. Amikor megjött gyorsan megvizsgáltam, és szét is szedtem egy takarításra. Nagyon szép lett. Az előző tulajdonosa nagyon kreatív volt, mert kifestett pár részletet amit a gyár nem tett meg. Az ablakkeretet szépen kihúzta feketével, a tükörrel együtt. A tükör belső felét meg ezüstre festette. Kedvenc részletem, hogy az első irányjelző is ki van festve, de nem tudom eldönteni, hogy eredeti-e, mert volt sárgás, illetve fehéres verzió is, bár a festés minősége alapján sanszos a home made. A nem gyári részletekhez tartozik, hogy a csomagtérnyitó is fekete, de jó minőségű. A festés egyébként nagyon szép, nem találtam hibát rajta, csak két karc van rajta, de az is csak napfényben látszik igazán. Külső részleteiben hozza a szokásos Gama minőséget, mert minden részlet megvan, és szépen is van kidolgozva. A lökhárítók itt is külön műanyagból vannak, és sokkal szebben illeszkednek, mint eddig bármelyik Corsán. Az Opel jelek rendben vannak, a dísztárcsák is szépen lettek megcsinálva. A kerekei műanyagból vannak, de szerencsére nem ér bele semmibe, és nagyon szépen gurul! Suhan, megy. Az alja is jó, a megszokott részletességgel bír. Semmi különös, csak amit amúgy is látna az ember. Bulgár gyártmány lévén a fele infó le van takarva az alján, de a takarás alól előtűnik annyi, hogy " Made in". A többi gondolom a  gyártó, meg a márka. Pár szó a belsejéről. Nagyon szép. A tisztítás alkalmával szerencsére meg tudtam nézni rendesen mindent, és a műszerfal kiváló! Még a műszerek helyei is megvannak. Az ülések sem rosszak, bár azok már nem olyan részletesek. Az első nyitható ajtók belső fele is szépen lett megcsinálva. Kicsit belerondít, hogy ott a hatalmas sorszám, de nembaj. Ja a csomagtartó is nyílik! Ott sincs semmi xtra, csak hatalmas a mérete, meg jó nagy a zsanér is, de lecsukva úgysem látszik... :) Szóval végre van egy F Astrám, nagyon szép kisautó! Már csak 3 karosszériaváltozat kell, és kész a sor.
 Csodás a műszerfal
 Nem tökéletes az ablakkeret, de tetszik
 Arányos, jól eltalált
 Nem érzékelhető a mélység, de majdnem 2,5 centi!
 Korai generációs F Astra
 Nekem ezek a F-ek a kedvenceim
 Itt alsó fertály
Nagyon tud száguldani!

2012. január 22., vasárnap

Land Rover Safari (Matchbox)

Ezt a Land Rover vettem az előző posztban bemutatott picivel. Sajnos kicsit viseletes, látszik, hogy sokat játszottak vele, mert elég kopottas. A sok játék még a kerekein is visszaköszön, de ott elég keményen. A sok megtett kilométer ellenére nagyon szépen gurul! Ennél az autónál szerencsére nincs méret probléma, a mostani Defender 110-hez képest szinte nincs is eltérés. A kidolgozási minőségére a régi MB stílus jellemző. Minden apró részlet (zsanér, kilincsek, tanksapka, lámpák) nagyon profin kidolgozott. Kapott szép rendszámokat is a gép. A belső kidolgozás sem rossz, megvannak benne az ülések, a kormány, és a csomagtér is hasonlít az eredetire. Az autó tetején a szokásos csomagpakett is megtalálható. Szerencsére nagyon jól áll ezeknek a Land Rovereknek, meg a Safarizáshoz, illetve a túrázáshoz, na meg persze a Camel Trophy-ra(80-as évek) is kellenek a cuccok! Egyetlen hibája, hogy sajnos a vonóhorog letört.
Összehasonlítva a mai Defenderrel, nagyon sok különbség látható. Ami elsőre feltűnik az a szélvédő. A régi Landynek még osztott volt az első szélvédője. Az elején még látható, hogy a hűtőrács előrébb költözött, illetve a lámpák is az autó szélére kerültek. Ha oldalról nézzük őket, akkor nem igazán lehet különbséget találni. Az újabbnak már vannak jó testes szélesítései, de alapjaiba véve ugyanaz. Még a hátsó ajtó íve is! Hátulról ugyanez a helyzet. Összetéveszthetetlen a stílus. A Land Rover megmaradt Land Rovernek! 

 Kicsit kopott szegény
 A csomagok elállnak, de ez ilyen
 Néhány infó, és kopott kerekek
 Egész jól megmaradtak
 Régi vs Új
 Nagyon hasonlítanak, nincs sok változás

2012. január 20., péntek

Land Rover (Matchbox, Moko Lesney)

Ha minden igaz, akkor ez az autó nagyjából 1955 körüli lehet. A kedvenc árverős oldalunkról vettem, egy másik MB Landyvel. Mivel már párszor bebuktam a régebbi MB-k méretének belövését, ezért nem tudtam mire számítsak, bár tudtam, hogy kicsi lesz az autó. Konkrétan 4,4 cm hosszú. Ennyire kicsire nem is számítottam, nagyon aranyos. A szokásos elemzést most nem lehet túlzásba vinni, mert nem nagyon van mit elemezni. Kellően részletes a kisautó orra, a többi része meg megvan. Az oldala, és a hátulja nem nagyon van túlzásba víve, hátul van középen valami rendszámtartó szerű. Egyébként a festése sem rossz, jól néz ki, és nem nagyon kopott szerencsére! A belseje viszont érdekes, annak ellenére, hogy se műszerfal, se kormány. A váltó alagút valahogy nagyon szép, és három ülés van benne! Sajnos neki már elveszett a sofőrje, de a helye megvan, mert van egy luk a jobb oldali ülésben. Az autónak alja nem igazán van. Rá van írva a neve, de egyéb extrát nem tartogat. A kerekei szép eredeti szürkék, és szerencsére a tengelyei is nagyon jó állapotban vannak. Szépen tud gurulni! Örülök neki, és úgy tűnik egyre több a nagyon régi MB a háznál, és sejtem, hogy egyre több lesz... 

 Töpszli Land Rover
 Innen nem tűnik nagyon izgalmasnak
 Nincs sok infó alatta
 Nagyon szép az eleje
 És a belseje is korrekt
 A normál MB óriásnak tűnik mellette...
Tök jók :)

2012. január 18., szerda

Police Patrol (Magyar Matchbox)

Ez a csodás kis Range Rover anno egy jó barát rám ruházott gyűjteményében volt. Tutijó ritka darab, mert eredeti magyar gyártmány! Sajnos a mechanikája már nem működik, csak ha valamelyik hátsó kerekét feljebb nyomom, de akkor is csak véletlenszerűen. A villogó búrája is törött. Ettől eltekintve még teljesen korrekt állapotban van, mert a festése kevésbé sérült, csak a bal oldalán van kicsit megkopva a felirat, illetve a minta. Egyébként kívülről szépen néz ki, rendes arányos Range Rover formája van, imádom. Személy szerint is a magyar verzió a kedvencem, mert ezek a kerekek sokkal szebbek, jobban állnak neki, mint az eredeti MB kissé túlméretes kerekei. Ja és még van egy sajnálatos problémája, be van esve kicsit az első tengely. Nem tudom, hogy javítható-e szétszedés nélkül, de az biztos, egyben hagyom.

 Párizs-Dakar security
 Itt a rosszabb oldal, de még vállalható
 Ilyen az alja. Szerencsére még nem vastag a festék
 Törött a búra sajnos
 Ilyen az oldala. Az első tengely gáz
Range arc. Megunhatatlan

2012. január 11., szerda

BMW M3 (Burago)

Ez az 1/24-es autó már nagyon régóta megvan. A doboza már nincs meg, és még csak nem is vitrinben töltötte az éveit, és ez meg is látszik rajta, mert nagyon poros. A matricái elég jól átvészelték a dolgot, csak a hanyag ragasztási minőség miatt vannak kisebb problémák. Mivel leginkább csak nézegettem, ezért kiváló állapotnak örvend. Kívülről nincs rajta semmi hiba, leszámítva talán a kidolgozási hiányosságokat. Ilyen például az, hogy a kerekei kicsit beljebb vannak mint a karosszéria, illetve, hogy nem lehet tökéletesen becsukni a bal ajtaját. Az autónak az eleje is nyitható, szerintem elég jó a motorka ami benne van. Az autó belsejébe is szépen belátni. A versenyautó kinézet ellenére a belseje az utcai autóé. A kidolgozása rendes Burago minőség, nem rossz. Szerintem jó kis modell, én személy szerint csináltam volna 1/18-ban is!

 Jó nagy rajta a dekor
 Hátul problémás a matrica, főleg az ablaknál
 A belseje teljesen korrekt!
Igényes a motortér, bár a festés spórolós

2012. január 8., vasárnap

Renault Megane Coupe (Majorette)

Nemrég sikerült szereznem egy ilyen Megane-t. Ugyanolyan régóta várom, mint a Dustert, szóval az öröm megvolt. Szerencsére sárga, ha jól emlékszek, a Majorette oldalon matt fekete volt. Kiugró információval nem tudok szolgálni sajnos, mert ez is nagyon szép kisautó lett. Ezek a kerekek nagyon jól állnak rajta. A futóműve is elég feszes, ezért sajnos kicsit hangosan gurul. Az alja is elég részletes, és a kipufogójának két csöve is van. Ez azért izgalmas, mert az egyik kisebb, és vékonyabb is! A karosszéria kidolgozása teljesen jó. A szokásos apró részletek megvannak, hátul csak festett, elöl meg rendes a lámpája. A Megane felirat, és a két Renault jel is megvan. Elöl van rendszámtábla is, Megane felirattal. Egyébként a motorháztetőt érdemes szemügyre venni, mert  nagyon kemény ív van rajta! Egyébként a tetején a csomagtérajtó, és a tető találkozásánál, középen van egy púp, de nem tudom, hogy ez hiba-e. A két ajtaja nyílik az autónak. Elég könnyedén nyílnak, de sajnos elég nagy a hézag az első sárvédő, és az ajtó között. Az autó belseje is nagyon jó, szépen kidolgozott. A kormányon még Renault jel is van, ami azért nem gyenge, figyelembe véve a Matchbox, és a Hot Wheels kormányokat. 

 Ha lesz feketében, akkor jó lesz az illesztés!
 Szép részletes
A festése penge, jól is néz ki

2012. január 5., csütörtök

Dacia Duster (Majorette)

Nagynehezen végre sikerült szerezni egy Dustert, ezt konkrétan egy 5-ös pakkal vettem meg. Már év elején láttam, hogy lesz, ezért nagyon sokat kerestem. Természetesen mire meglett, pár nappal később volt szimpla is, azt is megvettem! Amikor először láttam, nagyon örültem, mert a kihirdetett szürkével ellentétben, szerencsére ez  "kesudió" színű volt, ami nagyon jól áll az igazi autónak is! Már első ránézésre is nagyon szép az autó! A Majorette minőségével szerintem nincs semmi baj, nagyon jók az autóik. Szóval a kidolgozásra nincs panasz, mert hibátlan a kisautó. Elől a hűtőrácson megvan a Dacia jel is, meg a szürke díszítés is. A lámpái is jók, mert rendes átlátszó műanyagból vannak. A hátsó lámpák már csak simán pirosra lettek festve, de szerintem jól néz ki így is. Az autó hátulja nyitható, de az enyémnek sajnos csak pár millimétert nyílik, de nem tudom miért. Egyébként itt is találunk Dacia jelet, meg Duster feliratot is. Az autón van vonóhorog is, de még nem próbáltam ki. A karosszéria többi részlete is rendben van, mert nagyon jó kis tükrei vannak az autónak, és a pici oldalsó indexek is megvannak rajta, sőt a tetősín is! Egyébként a Majorette oldalon kitett szürke autóval szemben még a kerekei is mások szerencsére, mert az újabb fajta, szebb kerék van fenn! A futómű is hozza a Majo minőséget, mert normálisan rugózik. Érdekes részlet, hogy az autó alváza egyben a lökhárító alsó fele is. Szépek az illesztések elől, hátul egyaránt. Az autó belsejéről még annyit, hogy az is kellően részletes. Kézifék, váltókar, kormány is szépen megvan, sőt a műszerfal kidolgozása is nagyon szép.

Bónusz: A sima bliszteres autó nagyon érdekes, mert a hátsó lökhárító alja, az autó két oldalán lejjebb van, nagyjából 1,5-2 mm-el. De ez még semmi. Az autóban a kormánynak nincs karimája!

 Szép autó lett
 Kicsit nagy a horog, de legalább tart
 Napfényben természetesen gyönyörű
 Terep Dacia
 Jól néz ki, részletes
Szépek a sárvédőívek