2010. december 31., péntek

1909 Opel Doktorwagen (Gama)

Ezt az autót már jó ideje megszereztem csak sose jutottam el a publikációig. Természetesen eBay szerzemény és mivel senkinek sem kellett ezért atomolcsó volt. Maga az autó hibátlan de a doboza nem a sajátja hanem egy 1893-as Benz Victoria doboza. Szerencsére nem túl rossz állapotú a doboz így simán használható mert csak az egyik fülre van ráírva az eredeti tulajdonos.
Szóval az autó nagyon szép. Van rajta pár csemege! A kedvencem az első lámpája! Tök jó kristály szerű. Minden kisautóra ilyen kellene mert nagyon jól mutat. A másik extra a sofőr. Amikor licitáltam nem is tudtam hoy jár hozzá bácsi is. Az autó elején tök jó Opel felirat van és laprugók is elég jók de csak a külső felük mert belölről sajnos csak simák. Az autó hátulja sajna nem túl látványos. Szerintem elfért volna rajta egy kis dobozka. A teteje olyan mintha levehető lenne de megmondom őszintén hogy nem próbáltam levenni mert úgy nem tetszik annyira meg félek hogy esetleg kárt teszek benne. Ennek a sorozatnak egyébként van még legalább két egyéb Opel tagja (Laubfrosch, Limousine) de még nem láttam egyiketsem sajnos.

Jaaa és utólag is békés karácsonyt és BUÉK mindenkinek!!

Szép lámpások
Egyben plusz sofőr
Hibátlan színösszeállítás
Kisdoboz jól mutatna
Múlt és jelen (ill. közelmúlt)
A dobozka is jó állapotú

2010. december 11., szombat

Ford Transit Connect (Matchbox) 2. rész

Tegnap kimaradt hogy az én autóm eleje olyan mintha el lenne törve de valószínűleg csak valami öntési hiba lehet mert nem mozognak az elemek illetve nincs hézag az elemek között. Ja és a lényeg! Ma reggel vettem észre hogy az autó csomagterében egy MOTORKERÉKPÁR található! Képet még nem tudok mutatni mert szinte lehetetlen lekapni.

Nappali fotó
És itt az első havazás!
Itt az eleje

Az alja

Ford Transit Connect (Matchbox)

Végre sikerült az idei legtutibb MB autót megszereznem! Az átlaghoz képest szerintem kicsit nagyobb de ez nem probléma. A kidolgozottsága nagyon tuti mert a karosszériáján minden apró részlet megvan! Csak azzal lehetne űberelni ha rajta lenne a Ford jel meg a Transit felirat de sajna mindezt lespórolták róla. A festése faja de nem sok egyéb extra van mert a szövegek ismerősek lehetnek az FX4-ről. Az első lámpái szerencsére csak sima szürkék nem pedig a textúrás izé. Hátul nincs semmi cicoma csak a sárgaság. Érdekesség kívülről a műanyag sárvédőív pont mint az igazin. Nagyon szépen van megoldva mert az első egybe van öntve legalább az egyik hűtőráccsal illetve a hátsó meg valószínűleg a beltérrel. Az illesztései tökéletesek mindenhol és a kerék is jó közel van hozzá de nem ér bele. Amikor kibontottam első dolgom volt megnézni hogy mennyire lóg ki a kereke a kaszni alól de szerencsére teljesen jó munkát végeztek nem lehet rá panasz. Egyébként sajnos MB-sen hangosan gurul. Ja és a kerekei is tök jól mennek az összképhez szerintem bár én arra gondoltam h leszedem a csillogós részt hogy sima fekete legyen. Ettől függetlenül a 07-es Transit kerekei sem lehetnek rosszak alatta fénnyel vagy anélkül. A belseje nem rossz bár nem estek túlzásba a részletekkel. Az ablakok tutik de sajna van egy kis Tomica feelingje mert a leghátsó oldalsó ablakok csak festettek de jobb is így mert pont az ablak mögött virítana a karosszéria és az alváz csatlakozása. Szóval mindenkinek ajánlom mert nagyon jó kisautó nekem meg pont passzol a Transit gyűjteményembe úgyhogy külön örülök neki. Főleg hogy egyre több olyan MB készül amit mi is láthatunk az utcán!

Szép sárga

Hátul elfért volna egy piros lámpa

Jók a kerekei is
Ja és rendes tükrei is vannak!

2010. december 3., péntek

Ducati 1098R & Porsche 911 GT2 (Hot Wheels)

Múlt vasárnapi szerzeményem ez a két HW csoda. Az egész évben ezeket a gépeket vártam legjobban de megérte.
A Ducati kidolgozottsága elég jó bár azért én moddoltam volna még rajta egy keveset. Alapjában véve nem rossz csak az a baj hogy a villa túl széles. A festése penge mert metál fehér és napon nagyot üt. A legnagyobb baja hogy sehogyse áll meg magától. A hátsó kereke olyan szinten lóg hogy olyat még nem láttam. Bármelyik irányba legalább fél centit lehet mozdítani szóval ha lerakja az ember akkor elég csálén áll a hátsó. Ettől eltekintve nem rossz és remélem hogy jövőre lesz valami japán csoda is.
A Porsche meg hihetetlen jó. Az az egy bajom van hogy fekete. Én teljesen rékészültem az eredeti szürkére de így se rossz. Az első lámpája egybe van a szélvédővel szóval végre nem valami festett ratyi. Nagyon jó húzás! Hátul természetesen csak piros csík van de nem vészes. A belseje se rossz mert elég világos és a részletek sem vesznek el nagyon.
Szóval végre megvannak és erre az évre le is van tudva a kötelező HW adag ami kellett kivéve természetesen a T-Hunt autókat! Ja meg itthon még nem láttam boltban DeLorean-t!

Az újdonságok


2010. december 2., csütörtök

2010. december 1., szerda

Suzuki SX4 (ChoroQ)

Az eddigi ChoroQ Suzukik mellé természetesen kihagyhatatlan egy SX4. Ezzel teljes lett az utcai Suzuki gyűjtemény. Sok különlegességet nem tudok mondani róla mivel a korábban elmondottak mind igazak erre az autóra is. A kidolgozása kiváló sőt ezen az autón még hátul is van Suzuki jel. A legynagyobb különlegessége a motorja. Ebben egy két sebességű motor van ami azt jelenti hogy hátrahúzás után egy darabig lassan megy és csak ez után gyorsul fel jobban.

Jó a színe


Hátul is van jele

Metál - Króm

Suzukik
Így működik

2010. november 26., péntek

Suzuki Swift Sport (Maisto)

Nem rég találtam az OBI-ban. Már tavaly meg volt hirdetve a szórólapjukban de már másnap nem volt belőle egy sem. Szóval az OBI-ba eredetileg késköszörűért mentünk de ha már ott voltam gondoltam meglesem a kisautókat. Ez az 1/38-as Swift a többi hátrahúzós autó között volt természetesen de nem akárhol mert a leglegleg hátsó sorban természetesen legalul. Én ugye nem vagyok rest túrni és szerencsére sűrűn jól is járok. Szóval amikor előbukkant nem akartam hinni a szememnek. Természetesen azonnal ment a kosárba. Ha jól emlékszek 1600 Ft-volt. Kicsit lehet hogy sok érte de nekem megéri.
A kidolgozottsága nem valami egetverő de nem is rossz. Az autó festése szerintem nagyon szép lett. Hibát nem találtam rajta sőt a kipuff meg a ködfény és a tolató is kapott színt bár ezek mind szürkék. Az autón pengén megvannak a feliratok meg a Suzuki jelek ami nagyon jól sikerült. A rendszám elöl hátul matrica Swift Sport felirattal. Az első kicsit megcsúszott oldalra de a hátsó szépen a helyén van.
A karosszéria összes többi részlete elég jó csak szerintem az első lámpák kicsit furcsák. A kerekek az eredetihez hasonlóan sok küllősek. Az első tengely kicsit szélesebb mint kéne ezért ha véletlenül billen az autó akkor beleér a sárvédőívbe a gumi. Egyébként a hátrahúzós motorja kicsit lassabban gyorsít szerintem mint kéne főleg nekem aki a gyors motoros ChoroQ-hoz van szokva.
Az első ajtók nyílnak. Az autó belseje elég jó lett csak sajna a zsanérok jó nagy helyet foglalnak. A műszerfal nagyon jól néz ki de egy kicsit mintha rövidebb lenne.
A kedvenc részletem az autó alján a márkajelzés mert az eredeti betűstílus szerint van a Suzuki meg a Swift Sport felirat is.


Kék Sport

Penge kisautó
A Swift gyűjtemény
Melyik a legjobb?
Brémai Muzsikusok

2010. november 5., péntek

Random Rotary - RX-8

AutoArt - Q-Steer

Az új Realtoy szürke RX

2010. október 26., kedd

Suzuki Swift & WagonR RR (ChoroQ)

Ma jöttek meg a Suzuki gyűjtemény új tagjai. Mindkettőjük a Tomica ChoroQ szériájából való ugyanúgy mint a már korábban bemutatott RX-8 is. Ezek a kisautók annyiban különböznek az RX-től hogy nem olyan erős a motorjuk. Mindkettő metál színű szóval nagyon jól néznek ki. Hiba egyiken sincs szerintem és még jól is gurulnak. Extra a WagonR-en hogy átlátszó az alja és így a kipuffja is az. Ja és van még egy mégpedig az első lámpája mert kívülről nincs festék rajta hanem a hátoldala a szürke és így nagyon jól néz ki. Ilyen megoldást még nem láttam de nagyon faja. Mindkét autón atomnagy extra az elején a Suzuki jel!


Suzuki Swift

Szép a színe

Jól áll a csillogó felni

WagonR RR - Kei kategóriás autó

Eredetibe 4x4 + Turbó

Teljesen átlátszó ablakok + spoiler

Jól néznek ki

Tomica Suzuki flotta
Kupaktanács - Suzuki Sport

2010. szeptember 26., vasárnap

Lamborghini Reventon & Roadster (HW)

A legújabb szerzeményem ez a szép nyitott Reventon. Én nem is láttam a HW előrejelzésben hogy lesz szóval amikor a szokásos dúrás közben kezembe akadt majdnem hanyatt estem! Nagyon durva autó... Főleg ebben a színben! A kabrió Lambók mind tetszenek de ez mindent visz. Megvan a párja is a hard top de ezt az autót már korábban vettem. Megvettem mert a Reventon nagyon tetszik és nem érdekelt hogy zöld. Elég szokatlan hirtelen de megszokható. A két autó közt csak a tető a különbség szóval szerencsére aránylanak egymáshoz. Hiba nincs egyiken se szerintem. A zöldnek van egy hibája csak de arról nem tehet mert a festékréteg jó vastag azaz nem olyan részletes mint a párja. Egyelőre még dobozban vannak de úgy érzem hogy a vitrinben kötnek ki valahol...

Matt metál... Überelhetetlen

Agresszív dizájn
Zöld tesó

2010. szeptember 13., hétfő

Vitrin modding

Hétvégén faterommal beletoltuk a vitrinbe a köztes üvegpolcot bónusznak. Tutin sikerült berakni és megrakni is. Nagyon jól néz ki. A felső polc is kivehető és lehet hogy majd azt is átváltom üvegre mert nagyon tetszik.

A régi
Az új

2010. szeptember 12., vasárnap

Selejtezés

A mai alkalommal sikerült egy nagy adag helyet spórolnom. A fölösleges autós dobozokat kidobtam és a nagy bliszteres Matchbox dobozokról levágtam a műanyagot és a papírt eltettem mert sajnálom a nagy képeket kidobni. Meg is marad de nem is. Tökéletes kompromisszum.


A végeredmény

2010. augusztus 26., csütörtök

Hot Wheels szerzemények

Scion xB: Ezt az autót azért vettem meg mert penge átlátszó. Ilyen xB ha jól emlékszem volt annó MB-ben is. Ennek kicsit lapítottabb a teteje de így sem rossz. Amikor itthon szemügyre vettem akkor tűnt csak fel hogy a kerekei előrébb vannak mint kellene. Az a különlegessége hogy a csomagtartó és a hátsó ülés helyett hangcuccok vannak. Faja hogy az alja fémből van és bronz szerű színe van.
Bone Shaker: Makón vettem. A T-Hunt$ gyűjteményem nagyon része onnan vásárolt. Sőt ez a harmadik ilyenem. Még mindig nagy jól néz ki bár meglesném más színű felnivel is.
Ferrari 512M: A Ferrari gyűjtemény újabb darabja. Ez is Makón lett megvéve. Szerintem egyébként egy régebbi adag HW lett kitéve mert semmi újdonság nem volt. Sőt csak régebbi autók voltak (pl. Ferrari California). Zúzós lehet nyitva a hátulja de egyelőre nem szeretném kibontani mert sajnálom rá. Penge kis versenyautó és egyébként jó súlya is van.
Corvette C6R: Szintén makói az autó és amikor megláttam nagyon örültem hogy mégis egy korábbi sorozat került ki mert ezt az autót sajna kihagytam és már sehol nem volt. Ezzel már majdnem teljes a C6 sorozatom. Nekem nagyon tetszik hogy matt a festése. Szerencsére több autón is van ilyen úgyhogy nem csak egyszeri élmény. Kíváncsi lennék hogy ha játékra van befogva akkor mennyi ideig marad matt az autó. Van benne bukókeret is meg ugye a nagy racing spoiler. Ez utóbbi kicsit kiesik a dizájnból szerintem de legalább védi a kopástól a hátsó részt valamennyire.


Kár hogy el van méretezve

A korábbi széria szépségei

2010. augusztus 25., szerda

Ford Focus RS (Hot Wheels)

A mai napon nagyon jól jártam. Végre megjött a Corába az új HW-MB szállítmány. A nagy túrás közben találtam mindent mi jó. Láttam végre élőben a Tyrrell-t és nem mondom hogy rossz de valahogy nem estem hasra tőle. A turkálás legnagyobb élmény az volt hogy találtunk öt (!!) T-Hunt sárga-fekete Bogarat csak az volt a baj hogy nem dolcsisak voltak.
Na és végre jöjjön a lényeg! A nagy túrásban végre előbukkant egy nagy halom Focus RS! Erre az autóra vártam a legjobban mióta láttam a 2010-es HW pósztert. Szóval az autó. Egyszerűen kiváló!
A karosszéria minden részlete kiváló. Szépek az illesztések egy részt kivéve és ez pedig a B oszlop és oldalablak találkozása mert ott van egy pici. Egyébként az első légbeömlő és a hátsó diffúzor is kiválóan illeszkedik. Nagyon jól mutat az autó. A festése hihetetlen jó. Ez a zöld nagyon üt. Festés hiba természetesen csak a hűtőrácson és a lámpán van. Kb 4 darab RS-t találtam de ez nézett ki a legjobban. A többit annyira félrenyomták hogy hihetetlen. A hűtőrácson egyébként tutin megvan a Ford jel és a pici RS logó is de az utóbbit nehéz észrevenni sima fényben. Sajnálatos módon hátul nincs semmi extra bár szerintem faja hogy a lámpa zöld maradt. Csak a feliratok kellenének. Amikor egyébként megláttam az autót kicsit csalódott voltam amikor feleszméltem az örömből és eljutott a tudatomig a nagy RS logó és a küszöb feletti csík mert ezekre nem számítottam. Az RS logó még tetszik is de nekem valahogy nem megy az összképhez a küszöbcsík. Inkább a spoilert kellett volna feketére festeni. Az autó oldalán extra a légkilépő feletti RS logó mivel eredetileg a fekete részen lenne a helye. Ez még belefér. Szóval kívülről teljesen ok a gép.
A belseje. Amikor belenéztem nem akartam elhinni! Hot Wheels autóban ilyennel még nem találkoztam. Egyszerűen hihetetlen részletes lett szerintem. A könyöklőtől a kézifékkaron át a műszerfalig minden teljesen ok. Még a kormány is hajaz az igazira! Nem csak egy sima frizbi van benne! Az ülések is nagyon jók. Képet sajna nem tudtam csinálni de azért megpróbálom nappali fényben is.
Végül még annyit fűznék hozzá extraként hogy elég jól is gurul az autó. Ja meg nem lóg ki száz centire a kerék a kaszni alól sőt maga a felni is jól megy az autóhoz mert majdnem olyan mint az eredetin!
Szóval vegyétek vigyétek mert tuti vásár! Ja és még annyi hogy már alig várom a fehéret és többi extrás festés!!

*UPDATE: A kisautón a hátsó ablaktörlő balra néz de az eredetin jobbra

Vérmes dög. Állítólag élőben is...

Nagyon jól sikerült

Így nem látszik a hiba

Jól mutat
Ilyen az eredeti. Kéne...