2011. augusztus 9., kedd

Renault Megane Trophy (Burago)

Hónapok óta várom hogy végre találjak egy ilyen Megane-t és most végre meglett. A World Series by Renault meglátogatása óta meg főleg kell. Ez a normál méret azaz 1/43-as. Létezik belőle 1/24 is de itthon lehetetlen beszerezni sajnos. Szóval az autó a szokásos Renault sárgában pompázik ami kimondottan jól áll rajta. A festésen nem találtam hibát sőt inkább több faja részletet. Például a tükrök matt feketék illetve az autó orrán levő légkilépőknek is fekete a festése így legalább hihető hogy eredetileg ott luk van. A kasznin megvan az összes kellő felirat illetve logó sőt még a hátsó lámpa is ki van pingálva. Még a spoiler sem sima fekete mert a terelők szürkék illetve egy Renault Sport felirat is jutott rá! Az autó belseje sajnos fotózhatatlan és még belesni sem egyszerű de kimondottan jó lett az is. Már a kormány is kiváló mert a kicsi gombok is megvannak rajta. Az autóban profi bukókeret is található! Mivel modern Burago-ról van szó azért akad hiba is. Sajnos a szokásos van ismét azaz az egyik kereke egyáltalán nem ér le de legalább ettől függetlenül szépen gurul. Ja és a kerekek szép csillogók ami a valódin fekete szóval lehet vakargászni de így sem rossz. 

 Kicsit kicsi a kereke...
 ...meg csálé is
 Részletes kidolgozás mindenhol
 Versenyautó
 Élőben brutálisan néz ki
Jó lenne ha nyílna a hátulja

2 megjegyzés:

Goldie-nyan írta...

Yeah ^^ Jól néz ki :D de az igazit nm tudja überelni ;P hol vetted???:O

AndrewBoy írta...

Hát az igazit nem, de legalább nagyobb mint a HW verzió! :) A Lidl-ben vettem, akció van, csak arról nem volt szó, hogy egyszerre két autót kell megvenni. A párját is imádni fogod, majd este írok róla! ;)