2010. június 22., kedd

Honda CBR 600RR (2004)

Másfél hete a szüleim gyanúsan viselkedtek. Anyu elszólta magát. Kicsit sejtettem hogy mi lehet az de igazándiból nem gondoltam volna hogy ez van a háttérben. Hazamentünk és belestem a garázsba fél szemmel és azonnal feltűnt valami szokatlan. Éés igen! Honda CBR 600RR!! Meglett az álommotorom! Egy piros-fekete 2004-es 600RR. 13000 kilcsi van benne és megvan az összes létező papírja. Mindkét kulcsa megvan és teljesen gyári az egész motor. Mi lettünk a második tulajai a motornak. Nemtudom mit mondhatnék még. Aki nem próbálta el sem tudja képzelni milyen egy ilyen gép. Nagyon szeretem.

A 600RR először 2003-ban jelent meg és a MotoGP-ból ismert Honda RC211V volt a dizájn és fejlesztésbeli legközelebbi testvére. Abban az időszakban Rossi még a Hondánál volt így természetesen a kétütemű 500-as NSR után átült a már 4 ütemű ezres V5-ös RCV-re. Az RR a 600 F4i után jött mert már kezdett öregedni a 600-as CBR és valami újra volt szükség. Hát jól sikerült a változás mert megjelenésekor nagyon sikeres motor lett és mindennek tetejében a Superbike 600-as géposztályában (WSS) azonnal nyerni tudott sőt ezt még párszor meg is ismételte. 2004-ben még ez a széria volt gyártásban. A 05-06-os 600RR már fejlettebb lett. A 03-04-es motor apróbb hibáit kiküszöbölték. A legfontosabb ezek közül hogy 10 kilót lefaragtak a súlyából és a motor középső fordulattartományába tereltek még néhány lovat. A külsőn is kicsit finomítottak. 2007 óta a most is kapható 600RR fut. Ez a motor könnyebb és erősebb is az eddigieknél és sokkal kezesebb is lett szóval a fejlesztés nem állt meg. Külsőleg is változott a motor. Ehez a motorhoz már lehet rendelni ABS-t is ami szintén egy kiváló dolog mert mindenki azt mondja hogy nagyon megbízhatóan működik!

Az RC211V a dizájn alap
Szép és hibátlan
Tutijó motor
Mindene gyári
Kemény tekintet
2006-os modell gyári állvánnyal + üléstakaróval

07-es modell
RC211V és a 2003-as 600RR

11 megjegyzés:

Zsizso írta...

Gratulálok!

AndrewBoy írta...

Köszi szépen!! :)

porsche írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Andrew0807 írta...

Én is gratulálok!De azért vigyázz magadra!

marcika írta...

faterom kedwenc hondája

AndrewBoy írta...

Köszi srácok!
Vigyázok magamra is meg a motorra is mert a mai világban... Főleg errefelé (Szeged) sok a külföldi autós/kamionos és van köztük néhány érdekes... :S

RÁJEN írta...

AAAZ igen! Grat! Bár én sosem motoroztam, nem is fogok, de el tudom képzelni, hogy akik szeretik, miért szeretik! Az őseid jófejek ;)

AndrewBoy írta...

Hehe köszi!! :D Egyébként 2 nappal az egész előtt már Évi is be lett avatva, szóval jól körbejártak! :D

Tommi írta...

Gratula! De aztán tényleg óvatosan. ;-)

Névtelen írta...

Grat! :-) De csak óvatosan!

Ferenc írta...

Szíííp! Vigyázz magadra.